2012. december 21., péntek

Zlín, Lesná, kastély, SzG3



Azt már eddig is láthattátok, hogy Csehországban igen sok kastély van. Mikor ide eljöttünk, ezzel volt egy kis probléma, egy állatkertben található. A feleségem zsigerileg gyűlöl mindenfajta állatkertet. Így egy darabig tanakodtunk, hogy bemenjünk-e vagy ne. De ha már idáig eljöttünk, akkor mégis bementünk, pedig az állatkerti belépőt is meg kellett fizetni, de úgy döntöttünk, ha nem tetszik, akkor az állatkertet legfeljebb nem nézzük meg. Na itt jött a meglepetés. Ez egy olyan állatkert volt (bővebben majd ott), amelyre a feleségem azt mondta, hogy ezt mindenkinek látnia kellene. Este fél öt felé tudtam rávenni, hogy most már mindjárt sötét lesz, menni kellene (alig akarta otthagyni a parkot).
Miután (vagy mielőtt) megtekintettétek az állatkertet, érdemes a kastélyt is megnézni. 
A kastély volt tulajdonosa egy Széchenyi szerű vadászó nemes volt, aki már az 1900-as években elkezdte kialakítani az akkor vadasparkot. Közben történtek egyes dolgok, így azt kb. 2008-ban fejezték be, de szerintem folyamatos a fejlesztést. A kastély a többihez képest viszonylag kicsi, kb. 12 terem van berendezve, az viszont nagyon szép. A többi részben házasságkötő terem, egyéb irodák működnek. Egyébként Lesná egy különálló hely, de Zlínhez van csatolva közigazgatásilag, attól kb. 10 km-re található. A botanikus kert, az állatkert, kastély trió nagyon jó egész-napos program, gyerekeknek is.

Időközben 2015-ben is jártam erre felé (az unokámmal) és készült egy bővebb fénykép sorozat a kastélyról.

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

 Zlín, Lesná, kastély
Zlín, Lesná, kastély
Zlín, Lesná, kastély
 Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
  Zlín, Lesná, kastély (2015)
 Zlín, Lesná, kastély (2015)

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése