2012. december 19., szerda

Humpolec, SzG3



Humpolecet csak azért mutatom be, mert itt voltam. Valójában egy semmilyen városka (nem sértő szándékkal mondtam, de azon kevés cseh városok közé tartozik, ahol tényleg nincs sok látnivaló). pedig már a XIII. században említik és 100 évvel később már városi rangot nyert. Egyetlen látnivalója egy félig meddig erődtemplomnak mondható hely: ez a Szent Miklós templom. Ez viszont a maga nemében igen szép. Mi ide úgy keveredtünk, hogy a Cseh Svájc felé itt már meg kellett szállnunk, mert már este 7 felé járt az idő (a napot jól elvertük Lednicén). Szerencsére találtunk jó és olcsó szállást (szállodában, de reggeli nélkül 550 KCS volt az ára, fürdőszobás!). Késődélután még körbenéztünk és az egyik képen látható vendéglőben megvacsoráztunk (annak ellenére, hogy egy eldugott városka, tele volt minden vendéglő, itt meg igen finom rostonsülteket készítettek faszén parázson és platnin is. Mivel már nem mentünk tovább, megittam egy korsó jó helyi sört, ezek tényleg tudnak valamit a söriparról!. A városkában a tisztaság ugyanolyan volt, mint máshol: makulátlan. Kb. félúton helyezkedik el Brno és Prága között, az autópályától csak 1-2 km.

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

 Humpolec, a Szent Miklós templom
 Humpolec, a Szent Miklós templom
 Humpolec, a Szent Miklós templom
 Humpolec, a Szent Miklós templom
 Humpolec, itt vacsoráztunk
Humpolec, a Városháza tér

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése