2021. július 18., vasárnap

Brno, SzG3

Részletesebb, átfogóbb  beszámolók Csehországból:

- Cseh Paradicsom
- Cseh Svájc, Szász Svájc
- Cseh várak, kastélyok (2)
- a Morva karszt
- Lednice, Valtice, Mikulov háromszög (2)

 

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Elég sok feltételnek kellett bekövetkeznie, hogy ez a rövid cseh hétvége összejöjjön (de már nagyon el akartunk menni oda).

1. a legfontosabb: a Nyugati pu felújítása miatt a nemzetközi expresszek (amelyek Brno, Prága felé mennek) ideiglenesen megállnak Újpesten, ahol lakunk (2 percre az állomástól). Két hete Pozsonyban voltam, most a feleségemmel két napot Brno-ban.

2. Beszereztük az uniós Covid igazolványt, igaz, erre senki nem volt kíváncsi (figyelem! a helyzet folyamatosan változhat). 

3. Meg azért talán tényleg csökken a fertőzések száma, valamint az oltásunk is védhet az új variánsok ellen. 

Hogy csökkentsük a fertőzés veszélyt, inkább az első osztályon utaztunk, itt csak mi ketten voltunk a fülkében, a másod osztály elég zsúfolt volt. Találtam egy nagyon jó fekvésű szállodát Brno-ban (BEST WESTERN PREMIER Hotel International Brno, 4*), amely minden igényt kielégített. A pályaudvartól kb 20 perc sétára volt, a Spilberk (Várhegy) és a belváros között. Szerencsére a vasút fotózási igényeimet is ki tudtam elégíteni, de az nem tartozik ide. 

A vasútállomás túloldalán találtunk egy szép bevásárló központot (Galerie Vaňkovka), ami azért is jó volt, mert a belvároshoz képest jóval olcsóbban lehetett ott ebédelni és vacsorázni és nagyon jól főztek. Valamint minden bevásárlási ügyet meg lehet oldani ott (vigyázat, az árszint magasabb az itthoninál!).

Visszatérve a belvároshoz. A Péter és Pál katedrálison kívül (erről majd később) a belváros alapvetően nem büszkélkedhet frenetikus látnivalókkal, viszont ez az a hely, ahol egyszerűn jól érzi magát az ember (mi pedig pont ezért jöttünk ide). A belvárosból alapvetően az autók ki vannak tiltva, csak áruszállítás miatt jöhetnek be (az ott lakók hova teszik az autójukat? ha ez így igaz). Tele van szebbnél szebb klasszikus házakkal, templomokkal, szökőkutakkal, padokkal, nyugágyakkal, piaccal, stb. Valamint üzletek tömkelegével. Minden ház parádésan fel van újítva (belül is, nem csak a homlokzat!), a házak alatt passzázsok futnak, tele üzletekkel. Egyébként, amint elhagyjuk a belvárost, az üzletek száma alaposan lecsökken.

Még van sok múzeum és galéria is, a Várhegy alatt atombunker. Az állatkertet már korábban megnéztük.

Van két botanikus kert is, ebből az egyiket megnéztük, erről is később.

Van néhány furcsa szobor is, valamint a brnoi orloj (ennek sok ellensége van még a helyiek között is, maradjunk annyiban, hogy furcsa). De ez amúgy cseh sajátosság (amúgy megemlítve, hogy most Morvaország fővárosában vagyunk).

Ide jó pár képet felteszek kedvcsinálásnak, az összes belvárosi kép a fotóalbumban tekinthető meg.

A Belváros fotóalbuma ITT tekinthető meg.









a brnoi Orloj








- a szállás, BEST WESTERN PREMIER Hotel International Brno, 4*:









- a bevásárló központ (Galerie Vaňkovka):




Katedrála svatých Petra a Pavla (Szent Péter és Pál-katedrális)

 

Brno leglényegesebb műemléke az a templom. A Petrov dombon található és e miatt gyakorlatilag az egész városból látható, tehát egy jó tájékozódási pont. Mi a vasútállomás felől a szálloda felé menet néztük meg, szó szerint útba esett. Több felől is meg lehet közelíteni, mi a Kapucinusok temploma felől. A templom egyetlen hátránya, hogy egy kis helyen helyezkedik el, így elég nehéz távlati képeket készíteni róla. Ezt csak a városból vagy a Spilberkről lehetséges. 

A katedrális helyén már a XII. századba is áll már egy román kori kápolna. Folyamatosan építették, alakították át egészen a XIX. század végéig, ekkor nyerte el mai neogótikus küllemét. A harang toronyba is fel lehet menni, ennek bejárata kívül található a torony alatt. Itt lehet lemenni a kriptákba is. 

A templom körül nagyon sok várfal, kert, pavilon található. Az É-i torony mellett van egy kapu ahol egy csigalépcsőn le lehet menni egy Dvorek pod Petrovem nevű helyre (talán udvar a Petrovon-ra lehet fordítani), itt egy vendéglő van meg egy kis kert kúttal. A várfal alatt egy építészeti kiállítás van, ingyenes. Innen is sok felé lehet tovább menni, javaslom a D-i várfalak mentén lévő kertek megtekintését. Mi a szálloda felé mentünk tovább.

A Katedrális Fotóalbuma ITT található.

a Spilberk felől
a Spilberk felől
a Főpályaudvar felől







Dvorek pod Petrovem
Dvorek pod Petrovem
Dvorek pod Petrovem

A Spilberk

 

Miután egy kicsit pihentünk a szállásunkon, logikus volt, hogy először ezt a helyet néztük meg, mivel pont szemben volt a szállásunkkal. Ezt később egy kicsit megbántuk, mivel az Egyetemi Botanikus Kert után meg akartuk nézni a nagy Botanikus kertet, de az csak hétfőtől péntekig van nyitva, mi meg pénteken a Spilberket néztük meg. 

Néhány szó a várról. Legelső ismeretek a várról a XIII. századból valóak. Többször átépítették. Igazából hadi alkalmazásáról nem tudok, zömmel börtön funkciót látott el 1855-ig, ekkor a katonaság vette át. Majd 1959-ben a katonaság is elhagyta. A következő évben a Brnói Városi Múzeum székhelye lett.

A vár több oldalról is megközelíthető. Lankás utak visznek felfelé és vízszintesen is. Az erdő olyan mint egy (európai) őserdő, gyönyörű, hatalmas, egészséges fákkal. A falakról kitűnő kilátás van a város felé, van külön kilátó is Szökőkút, vízesés egészíti ki a látnivalókat. Ahogy elértük a külső vár bejáratát (kettő van belőle a két végén), elég sok lépcsőn kell felmenni. A lépcsők tetején érjük el a tulajdonképpeni vár szintet. A tényleges várat egy hatalmas várárok rendszer fogja körül. Egy hídon be tudunk menni a várudvarba (ebből is kettő van). Csak a város felől lehet bemenni, itt nincs átjárás. A vár másik végén még felújítások folynak, így nem lehet körbe megkerülni. 

A másik végén levő bejáratnál érdemes kimenni a várból a várhegyre, mivel itt van egy nagyon jól sikerült hármas vízesés. 

Tovább menve egy görög katolikus templomhoz érünk. Itt még ne fejezzük be a sétánkat, jobbra lefelé haladva kb 100 m után jobbra egy kertkaput találunk, ahol egy közösségi kertbe jutunk (ismerve a hazai viszonyokat, ezt szinte azonnal tönkre tennék - mivel nincs személyzet, ingyen látogatható. Szerintem a helyiek vernék meg nagyon azt, aki ártani akarna a kertnek. De ugyanez vonatkozik bármire). Vigyázat, ez az ajtó csak 17:00-ig van nyitva, a másik oldalon lehet kimenni később. A kertben sok mindent meg tudnak ismerni a gyerekek a falusi életből, vannak különféle kert típusok, haszonállatok, stb. Van egy kis sörpavilon is egy nagyon helyes kiszolgáló lánnyal, kitűnő sörrel (meg mással is). Mi ez után vissza mentünk a templomig, majd a vár alatt vissza sétáltunk a szállodához.

Még egy jó tanács: este ki van világítva a vár, de a lépcsős kapu már be van zárva, nem lehet a vár területére bemenni egy jót fényképezni. Viszont nagyon jót lehet sétálni a csodálatos parkban, nagy a biztonság is.

Csak ajánlható!!!!

A Spilberk Fotóalbuma ITT található.











a kilátó






- a Közösségi kert a Spilberken:











Botanická zahrada Přírodovědecké fakulty Masarykovy univerzity (az Egyetemi Botanikus Kert):

 

Az már eddig is világos volt, ha van egy botanikus kert a közelünkben, megpróbáljuk megnézni. Brno-ban kettő is van, ez az egyik. A másikkal nem volt szerencsénk (pedig nagyon szép és nagyobb, mint ez), de szombaton mentünk oda és kiderült, hogy csak hétköznap van nyitva. Megnéztem (így utólag) a honlapjukat, az szerint egyáltalán nincsenek nyitva a Covid miatt. Ez van

Visszatérve ehhez a botanikus kerthez. Kigyalogoltunk idáig, nekünk ez nem távolság. Ingyen be lehet menni, az üvegházak szerintem zárva voltak, bár olyan információm is volt, hogy némi belépődíj fejében be lehet menni az ötből négybe. Belül semmi mozgást nem láttunk, pedig ha valahol be lehetett menni, akkor biztosan 1-2 ember lett volna bent. 

Maga a botanikus kert viszonylag kis területű, viszont hihetetlenül fajgazdag és nagyon sok társulás is megtalálható benne. Nem túl régi, a kertet Josef Podpěra, a botanika professzora alapította 1922-ben. Alapvetően oktatási célokat szolgál, ezért irgalmatlanul sok faj található meg itt. Bár foglalkozik a Linné féle rendszertannal is, de főleg a Mendel féle hibridizációs kísérletek eredményeinek a bemutatása a cél. Sok növényföldrajzi táj is megtalálható itt. 

A kertben számos szobor és más műalkotás található, mind az üvegházakban, mind a szabadban. A legrégebbi egy béka szobor, amelynek szökőkútja az egyik medencénél 1947-ből származik. Az üvegházak előtt a különböző kőzettípusokból készített kompozíciókat Jan Šimek szobrász készítette 1997-ben, ezek jelenleg szökőkútként, kútként szolgálnak. 

Nagyon kellemes hely (a helyiek is előszeretettel jönnek ide pihenni).

Itt is voltak furcsa szobrok.

A Botanikus kert Fotóalbuma ITT található.



















Park Lužánky:

 

Brno-ban több park is található, ez az egyik legnagyobb. Igazából azért mutatom be, mert ez egy igazi parki kultúra, ahol nagyon jól érzik magukat az emberek. Gyönyörű növényzet, valamint egy hosszabb patakszerű mesterséges vízfolyás is található itt egy kis tóval a végén (valószínűleg innen vissza szivattyúzzák a vizet az elejére). Tökéletesen tiszta, rendezett. Lehet itt fagylaltot is kapni egy klasszikus fagylaltos kocsiból (az ára Brno-ban 30-35 KCS/gombóc). A belváros felőli végén teniszpályák és étterem is található (amúgy elég sok vendéglő van a környező utcákban). Mi is egy jót pihentünk és fagylaltozunk itt, valamint egy jó nagyot is sétáltunk.

Azért néhány kép erejéig visszatérek a Spilberken található parkra és a közösségi kertre is, mintegy csatlakozva a park témakörhöz.

A park Fotóalbuma ITT található.











A Spilberk parkja:











     - a Spilberk közösségi kertje:









Az Állatkert:


Egy korábbi túránk első napjára csak ezt terveztük be, miután otthonról indulva csak ez férhetett be a napi programba. Az állatkert Brno egy kissé kieső külvárosi részén található. A hivatalos bejárat mellett csak néhány autó tud parkolni, de ha tovább megyünk 200-300 m-t, akkor balra találunk egy nagy és ingyenes parkolót. A parkolóból visszatérve az útra, a túloldalon van egy ideiglenes bejárat (gondolom a nyári csúcsforgalomban használják). Maga az állatkert egy dombra települt és a benne futó gyalogos utak (fahidak?) jól vezetik az embert, hogy mindent láthasson. Az látszik, hogy ők teljesen másképpen gondolják egy állatkert kialakítását, mint mi, és ez nekem sokkal szimpatikusabbnak tűnik (lásd még: Zlin, Lesná, Zoo). A lényeg ne csak a látogatók, hanem az állatok is érezzék jól magukat, legyen megfelelő helyük a mozgásra is, őket pedig a látogatók azért ne nagyon zavarják. Itt ezeket nagyon jól megoldották. Itt nem kontinensek szerint vannak a bemutató helyek, hanem inkább területileg: sziklás helyek, trópusi helyek, Bering-szoros, Kalahári sivatag, stb. Ez utóbbi tetszett a legjobban, a fényképeken látható, hogy milyen nagyszerű a kialakítása. A víztorony egy léggömbnek van kialakítva, van expedíciós dzsip, benzin tartályokkal, stb. A WC is egy kunyhóban van kialakítva, pazar, rozsdamenetes kivitelben. Az állatok kifutójáról nem is beszélve, ekkora egybefüggő területet még sehol sem láttam. Egy gyorsan jött zápor kissé megriasztotta a zsiráfokat és akkora vágtában törtek ki, hogy ilyet csak filmeken lehet látni. Egyszerűen hatalmas terület állt rendelkezésre a futáshoz. Az is szimpatikus, hogy rengeteg állathoz be is lehet menni, ami azért egy kicsit fura volt, hogy a sasokhoz és a baglyokhoz is. Szerencsére eléggé békés madarak voltak. A legjobban a farkasok helye tetszett (a Kalahári után), itt mindent megtalálhattak, amire szükségük volt. A hegy felőli oldalon csak egy mellvéd szerűségről lehetett megfigyelni őket, az alsó oldalon volt egy amerikai ház (indián beütéssel), ahol a belső oldalon két hatalmas üvegen keresztül a sötétből lehetett a farkasokat megnézni. Pont akkor jöttek elé és az egész falka leült az üveggel szembe és onnan nézték az embereket. Van tavuk, vízesésük, erdejük, tisztásuk, minden. A szokásos ajándékbolt is pazar, előtte az emeleten van egy pihenő hely (3. kép), itt is találhatóak kitűnő WC-k.
Főleg a gyerekes családoknak kiemelten javasolt. És még valami: kutyákat is be lehet vinni (legalább 10 kutyával találkoztunk). Az összes itt készült kép a lentebb jelzett fotóalbumon keresztül megtekinthető!

Az Állatkert Fotóalbuma ITT található!


 a Bering szoros (észek felől nézve)






mi nézzük őket, ők néznek bennünket




ilyen utak vezetnek mindenhová




 a Kalahári rész
a Kalahári rész
a Kalahári rész

Vissza a főoldalra (katalógus)

Figyelem: ha valaki szereti Csehországot, szeret ott nyaralni, kirándulni, csak van valami kellemes élménye a csehekkel kapcsolatban, csatlakozzon a Szeretem Csehországot Facebook oldalamhoz!