2021. július 15., csütörtök

Brno, Katedrála svatých Petra a Pavla (Szent Péter és Pál-katedrális), SzG3

 

Brno leglényegesebb műemléke az a templom. A Petrov dombon található és e miatt gyakorlatilag az egész városból látható, tehát egy jó tájékozódási pont. Mi a vasútállomás felől a szálloda felé menet néztük meg, szó szerint útba esett. Több felől is meg lehet közelíteni, mi a Kapucinusok temploma felől. A templom egyetlen hátránya, hogy egy kis helyen helyezkedik el, így elég nehéz távlati képeket készíteni róla. Ezt csak a városból vagy a Spilberkről lehetséges. 

A katedrális helyén már a XII. századba is áll már egy román kori kápolna. Folyamatosan építették, alakították át egészen a XIX. század végéig, ekkor nyerte el mai neogótikus küllemét. A harang toronyba is fel lehet menni, ennek bejárata kívül található a torony alatt. Itt lehet lemenni a kriptákba is. 

A templom körül nagyon sok várfal, kert, pavilon található. Az É-i torony mellett van egy kapu ahol egy csigalépcsőn le lehet menni egy Dvorek pod Petrovem nevű helyre (talán udvar a Petrovon-ra lehet fordítani), itt egy vendéglő van meg egy kis kert kúttal. A várfal alatt egy építészeti kiállítás van, ingyenes. Innen is sok felé lehet tovább menni, javaslom a D-i várfalak mentén lévő kertek megtekintését. Mi a szálloda felé mentünk tovább.

beszámoló Fotóalbuma ITT található.

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

a Spilberk felől
a Spilberk felől
a Főpályaudvar felől







Dvorek pod Petrovem
Dvorek pod Petrovem
Dvorek pod Petrovem

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése