A következő címkéjű bejegyzések mutatása: folyó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: folyó. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 23., vasárnap

Orlík, SzG3



Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Ha valamely kastélynak már a környezete is igen látványos, akkor ez az. A felduzzasztott Vltava folyó partján fekszik egy kis félszigeten, így erről a kastélyról joggal mondhatjuk el, hogy vízi vár.

Orlík

Mi Zvikov-ból jöttünk ide át, mert ott egy japán forgató csoport filmezett, így azt a  várat csak kívülről tudtuk megnézni. Pont a vezetés idejére estünk be. Maga a kastély igen látványos, bár a szárazföld felé eső homlokzatán egy kis festék mállás már tapasztalható.

Orlík

A kastély a már korábban említett három nagy nemesi család közül a Schwarzenbergekhez tartozott (tartozik). A kastély eredeti állapotában reneszánsz stílusú volt, de egy 1802-es tűzvész után romantikus gótikus stílusban építették át.

Orlík

A belső berendezés III. Napóleon stílusban van kialakítva, az egyik legszebb, amit eddig láttam. Sajnos itt sem tudtam belül fényképezni. Cserébe letöltöttem néhány képet a honlapjukról, hogy a vár belseje is látható legyen.

Orlík - a kastély udvara

A kastély mindenképpen megtekintésre érdemes, a környezete fantasztikus, javasolt egy hajókázás a Vltaván (sajnos nekünk nem fért bele az időbe), valamint egy kiadósabb séta a környéken, hihetetlen párosítás a sziklás folyópart ill. a rengeteg erdő.















Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Zvíkov, SzG3



Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Egy újabb királyi vár! Mint korábban írtam, ezzel sok szerencsénk nem volt, mivel éppen egy japán filmes csoport forgatott itt (igen sok olasz, francia, német, stb. filmekben jól fel lehet ismerni a cseh várakat, mint a film helyszínét).

Zvíkov a Vltava felől

Ez a vár két folyó összefolyásánál egy szikla nyelven helyezkedik el, ez még "vízivárabb", mint az orlíki. A sziklanyelv alakja olyan mint a piskótáé, csak egy keskeny csík csatolja a ténylege szárazföldhöz. Hajóval lehet még idejönni, egy hajókázás igen látványos ezen a folyószakaszon!

Zvíkov

Sajnos a forgatás miatt csak a várat tudtuk körbejárni, bemenni nem tudtunk, pedig valószínűleg igen látványos lett volna.

Zvíkov

Erre mondják: talán majd máskor! Ennek ellenére a hely szép, a folyó és a vár látványos, legalább egy jót sétáltunk a szép helyen.

Virtual tour 1
Virtual tour 2

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

2012. december 21., péntek

Vltava (Moldva) folyó, SzG3



Most kivételesen nem egy konkrét hellyel (bár a Vltava folyót lehetne annak is minősíteni) fogok foglalkozni, hanem egy jelenséggel. Akárhányszor voltunk Csehországban, mindenhol azt tapasztaltuk, hogy a csehek jól érzik magukat, minden tekintetben. Ennek egyik jele pld. a Vltava folyón való tutajozás. Ez (jelen esetben) a Vissy Brod - Ceské Budéjovice szakaszt jelenti most. Akárhányszor a Vltava mellett mentünk autóval, mindig azt láttuk, hogy sorban jönnek le tutajokon, csónakokon, kenukon, kajakokon. Kisebb társaságok összefogva a hajóikat, énekelnek (halkan), vagy csak egyszerűen élvezik a tájat és csorognak lefelé. Mindenhol hajós kempingek, tökéletes felszereléssel, javítóbázissal, kiszolgáló létesítményekkel. A folyó partján több vendéglő a folyó felé is nyitva, itt tömkelegével állnak meg a csónakosok és esznek - isznak (csöndben). A teljesen amatőröknek is megszervezik az utat, a néhány km-es úttól akár többnapos programig. A visszautat is biztosítják (pld. autóbusszal). Közben több állomás evéshez - sörözéshez. És mindenki jól érzi magát. Ha úgy mint Mi, lemegyünk a folyópartra megnézni a tutajozókat, gyakorlatilag mindenki integet a parton állóknak és (fél)hangosan ahojoznak. És jól érzik magukat. Nálunk ez miért nincs így?

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Vltava folyó
 a Vltava folyó
 a Vltava folyó
 a Vltava folyó
 a Vltava folyó
a Vltava folyó

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz!
Vissza a főoldalra (katalógus)

2012. december 19., szerda

Dyje NP., SzG3



Ismét Dél-Csehországban vagyunk, Vranov nad Dyjínél említett 3. látnivalónál: Dyje Nemzeti Park. A park a Dyje folyó cseh oldalán található (a másik oldal Ausztriához tartozik, német neve a folyónak: Thaya). Lankás, kellemes hely, hatalmas sétákat lehet tenni itt. Be lehet menni a Parkba Vranov felől is és Cizov felől is. Ha innen jövünk (csak Cizov-ig lehet autóval bemenni), akkor még láthatunk egy kis cseh vasfüggöny maradékot. Tovább sétálva (vagy kerékpározva) egy kilátóig juthatunk, ahonnan kitűnő kilátás nyílik Ausztria (Hardegg) felé. Egy másik úton leérhetünk a folyóhoz, itt a gyalogosok és kerékpárosok szabadon átmehetnek Hardeggbe, ahol egy szép várrom található. Mi Vranov felől jöttünk be a parkba, itt végig kell menni a folyó partján, majd egy szép nagy függőhídon át kell térni a másik oldalra (az előbbi oldal nemsokára osztrák lesz). Innen egy kissé meredekebb szakaszon fel lehet menni egy emlékműhöz, ahonnan szép kilátás van Vranov felé. Miután a terület 90-ig teljesen el volt zárva (határzár), tökéletes állapotban van. A határsáv megtekintéséhez, valamint a hrdeggi kilátóhoz Cizov felől is bementünk a parkba.

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz! 
Vissza a főoldalra (katalógus)

 a függőhíd
Dyje NP , a Dyje (Thaya) folyó
 Dyje NP

Hardegg Csehország felől

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz! 
Vissza a főoldalra (katalógus)

Český Šternberk, a kastély, SzG3


Most egy gyönyörű várkastélyt szeretnék bemutatni: Český Šternberk. A Prága-Brünn-i autópályától kb. 5 km-re van, így kiválóan alkalmas egy hosszabb út esetén közbeiktatott pihenőnek is e miatt. A várkastély a Sázava folyó felett egy dombtetőn helyezkedik el, igen imponáló látvány. Azon helyek közé tartozik, amely visszakerült az eredeti tulajdonosokhoz. Mint utólag kiderült, minket a grófkisasszony kísért végig a várlátogatáson. Az udvarból gyönyörű kilátás nyílik a Sázavára. A kastély maga gyönyörű, a tulajdonosok szépen karban tartják. A berendezés is szép. Mindenképpen érdemes megtekinteni.

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz! 
Vissza a főoldalra (katalógus)

Virtuális túra:
1. kilátás a kastély udvarából

 Český Šternberk

 Český Šternberk
 Český Šternberk
Český Šternberk

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz! 
Vissza a főoldalra (katalógus)

Bítov, SzG3



A jó kis hajókázás (és sörözés) után végre Bítovban vagyunk. Célszerű a hajót elsőként elhagyni (talán ez az egyetlen hely, ahol egy óvatos sietés nagyon hasznos lehet), mert a várkastély igen látogatott (legutóbb már 10 percenként mentek a csoportok), nemcsak hajóval, hanem kerékpárral és autóval is ide lehet jutni és jönnek bőven. Itt ugyanaz érvényes, mint minden cseh várban: számítógéppel adják ki a jegyeket és lehet hogy csak egy későbbi csoportba kerülünk, ha nem sietünk. Ha már van jegyünk és egy kis időnk, akkor jó (csak arra kell figyel, hogy ha a kora délutáni hajóval megyünk haza, akkor a várlátogatásból kb. 10 perc alatt érünk a hajóhoz. Késni nem szabad!! A szabad időnket egy vár körüli sétával üthetjük el, a környék gyönyörű. A várról nem mondok sokat, hozzák a hagyományosan jó formájukat, senki nem fog csalódni benne. Utána hajóval vissza. Jó időben egy maradandó program.

A honlapjukról letöltöttem néhány képet hogy a belseje is látszódjon valamennyire, ekkor még nem lehetett a váron belül fényképezni.

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz! 
Vissza a főoldalra (katalógus)

Virtuális túra:
1. a vár udvara

 Bítov
 Bítov
 Bítov
 Bítov
Bítov










Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz! 
Vissza a főoldalra (katalógus)